BLOG

 

Egy jó zene egy átlagos napba is varázslatot hoz: szebbé, érdekesebbé, élvezhetőbbé teszi az életet - ezt már mindannyian tapasztalhattuk. De vajon a tudomány is alátámasztja a zene pozitív élettani hatásait, vagy csupán a mi érzékeink csalnak pozitívan, ha meghallunk egy kellemes muzsikát?


1. Fejleszti a verbális képességeket

hirdetés

A kora gyermekkorban elkezdett zenei tanulmányok látványosan fejlesztik az intelligenciát és a szóbeli készségeket is. Az angliai St. Andrews Egyetemen 8-11 éves gyerekek körében készített felmérés szerint azok a tanulók, akik napi rendszerességgel kerültek aktív kapcsolatba a zenével - nem csak mint hallgatók -, jobban teljesítettek az intelligenciateszteken és szóbeli kifejezőképességük is gazdagabb volt. Mindemellett nemcsak gondolkodási képességeik, de a memóriájuk és a fantáziájuk is élénkebb volt társaiknál.

2. Fájdalomcsillapítás pirulák nélkül
A test és a lélek fájdalmait is képes enyhíteni a zene. A Journal of Advanced Nursingcímű orvosi szaklapban közzétett kísérlet a csontritkulásban, fájdalmas porckorongkopásban és reumában szenvedő betegeknél mérte, hogy pusztán a zene hatására hogyan változik az állapotuk. Az eredmények szerint 20-25 százalékkal enyhült a betegek fájdalomérzete. Ma már több kórházban is használják a fájdalomcsillapító készítmények kiegészítéseként a zenét még altatás alatti műtétekkor is, és a nagy fájdalmakkal járó szüléseknél. A zene ugyanis nem csupán érzékelhetően csökkeni a fájdalmakat, de meg is nyugtatja a betegeket, mert serkenti az örömérzetet okozó endorfin termelését a szervezetben, eltereli a kellemetlen körülményekről a figyelmet és lassítja a túl szapora szívverést és lélegzést.

3. Szívhez szóló muzsika
A zene tempója a szív működésére is hatással van. Olasz és brit kutatók fedezték fel a Paviai Egyetemen, hogy az élénkebb zene hatására a szívverés és a légzés tempója is emelkedik, míg a nyugodtabb muzsika lassítja azt. Mindez attól függetlenül történt, hogy a betegeknek tetszett-e vagy sem az általuk hallgatott zene, a légzés és szívverés tempójára csupán a ritmus sebessége volt hatással.

4. Segít a beilleszkedésben
Kevés nagyobb hatású közösségi élmény létezik, mint a csoportos muzsikálásé. Päivi-Sisko Eerola és Tuomas Eerola finn kutatók általános és középiskolai diákoknál figyelték meg, hogy azoknak a tanulóknak, akik részt vesznek valamilyen zenekari vagy kórustagként közösségi zenélésben, sokkal több barátjuk van, könnyebben alkalmazkodnak másokhoz, nyitottabbak és fogékonyabbak társaikra. Emellett az sem elhanyagolható, hogy általában kellemesebbnek találták az iskolai élet szinte valamennyi aspektusát, míg a zenében kevésbé jártas diákok jóval nagyobb ellenérzéssel viseltettek a suli és általában a kötelezettségeik iránt.

5. Látásjavító zeneterápia stroke után
A stroke-on átesett betegek 60 százalékánál a látásért felelős agyi területek is sérülnek. Az American Journal of Occupational Therapy című szaklapban megjelent publikáció szerint Amerikában dolgozó kínai orvosok ötlete volt, hogy próbálják ki a zeneterápiát ezeken a betegeken, mert a muzsika az ősi kínai orvostudomány szerint általában jótékonyan hat az idegrendszeri betegségben szenvedők felépülésében. Az orvosok meglepődve tapasztalták, hogy a stroke miatt jelentkező látászavarokat sok páciensnél enyhítette, sőt teljesen meg is szüntette az intenzív zenehallgatás.

6. A babákat is jobban érdekli a zene a beszédnél
A néhány hónapos csecsemők számára a ritmus és a dallam a Duke University Medical Center kutatói szerint sokkal érdekesebb és élvezetesebb dolog, mint az emberi beszéd. A kísérletek során a zenét hallgató kisbabák sokkal többet nevettek és ösztönösen "táncolni" kezdtek, ringatták, mozgatták tagjaikat a zene ritmusára. A zene így nemcsak a hangulatukat befolyásolta pozitívan, hanem az ebben a korban igen érzékeny és intenzív idegrendszeri fejlődésre és mozgáskoordinációra is jótékonyan hatott.

7. A fizikai teljesítőképességet is növeli egy jól megválasztott zene
Egy kedvelt zeneszám lelkierőt, jókedvet és motivációt nyújt a nehezebb feladatokhoz is. Sportolóknál gyakran láthatjuk, hogy egy versenyszám előtt fejhallgatóval a fülükön érkeznek meg és csak az utolsó pillanatokban veszik azt le. Ez is segíti őket a koncentrációban, izmaik kellő ellazításában. Az University of Plymouth tudományos munkatársainak kutatásai azt is kimutatták, hogy a motoros képességek "csúcsra járatását" is elősegíti a zene, és egy jó muzsikát hallgatva mozgásunk koordináltabbá, tudatosabbá és hatékonyabbá válik. 

Gitár története

A szó szoros értelmében vett gitárok valamikor a 15. század után jelentek meg, de természetesen jóval korábban - már az ókorban is - léteztek a gitárhoz hasonló, vagy arra emlékeztető húros, pengetős hangszerek. A zavaros hangszerelnevezések és hiányos történelmi adatok azonban nehezítik az ennél régebbi ismeretek rendszerezését.

A legrégebbi fennmaradt gitár egy 1590 tájáról származó öt hangra hangolt, hangonként dupla húrozással ellátott hangszer, mely jelenleg a gyűjtő Robert Spencer tulajdonában áll. A gitár teste keskeny, hátlapja eredetileg lapos volt. A nyakat valamikor a történelem során levágták, a hangszer restaurátora utólag egy feltételezett hosszúságú nyakat illesztett a helyére, melyen 10 érintős fogólap található. Ez a hangszer feltételezhetően az első ránk maradt gitárnak nevezhető hangszer, felépítésében és díszítésében azonban rendkívül hasonlít egy 1581-ből származó portugál "gitárra", melyet egy bizonyos Belchior Dias készített és jelenleg a londoni Royal College of Music gyűjteményében található.[2]

A zeneszerető gazdagokra jellemző módon a gitárok kezdetben rendkívül díszes hangszertesttel rendelkeztek. A hanglyuk helyét például rozettás fafaragások töltötték be, a tetőn és a hátlapon pedig díszes festések, faragások, intarziák, bizonyos esetekben fémből készült motívumok kaptak helyet.

A hangszer méreteinek, hangolásának szabványosodása csak a 16. századtól indult meg, a nyomtatásban terjedő tabulatúrák korában. Ekkoriban a gitár négy "kórusos" volt, leggyakrabban három dupla és egy szimpla húrral volt felszerelve. A hangolás legtöbbször a tenorlant középső négy húrját követte, vagyis c - f - a - d' volt. A század vége felé még egy mélyebb húrpárt kapott, és szokássá vált az összes húrt egy hanggal följebb hangolni. Ekkor alakult ki a napjainkban is használatos hangolás, hiszen az öt húr hangmagassága megegyezett a mai klasszikus hangolás felső öt húrjával, azaz: A - d - g - h - e' . A 18. század közepén kezdődött meg - először Spanyolországban - a hangszer hatodik húrpárral történő kiegészítése. A legmélyebb húr a mély E hangra lett hangolva. A század végétől kezdett elterjedni a dupla húrok helyett a szimpla húrozás. Ekkor jelentek meg a gitárra kevéssé hasonlító, inkább a hárfára emlékeztető lyragitárok, melyek már többnyire hat húrral készültek, de előfordultak több, akár kilenchúros, vagy hat dupla húrral rendelkező változatok is.

A 19. század közepe táján Antonio de Torres sevillai hangszerkészítő megnövelte a hangszer méreteit, tökéletesítette konstrukcióját, és az általa kifejlesztett gitártípus vált általánossá. A fémhúros, ma akusztikus gitárnak vagy folkgitárnak nevezett hangszer a 19. század végétől kezdve, a domború tetejű archtop gitár a 20. század elején, az elektromos gitár az 1950-es években alakult ki.